Diákjaink: Klucsik Lengyel Orsolya Noémi

Klucsik Lengyel Orsolya Noémi

Diákunk szakmai útja

Mindenkinél másképp alakul a hivatásának megtalálása, engem épp a szüleim útjának szétválása terelt felé. Ennek köszönhetően többféle otthonom volt, több szobám is volt egyszerre, amit elképesztően élveztem, hiszen szabad kezet kaptam a berendezésükhöz. Általános iskolában egy pályaválasztási IQ teszt is megerősített, hogy az építészet és lakberendezés jó irány számomra. Emiatt tudatosan építőipari szakközépiskolát választottam, ahol magasépítő technikus lettem.
 
Az Ybl Miklós Főiskola Építőmérnöki szakot már munka mellett csináltam. Hasznos 6 évet töltöttem el nagy generálkivitelező cégekénél, ahol a lakópark projekteken lakberendezőkkel és belsőépítészekkel való együttműködésben ébredtem rá, hogy hiányzik számomra a tervezés öröme. Így amint a gyermekeimmel együtt töltött időm engedte belevágtam az enteriőrök megtervezésének tanulásába.
 
Fontosnak tartom, hogy a legmagasabb szintig eljussak így elvégeztem a mesterkurzust is. Immár tervezőként számomra az egyedi, személyre szabott megoldások adják az otthonosságot, amitől egy lakásból otthon lesz, ehhez elengedhetetlen a megbízóimmal való együtt lélegzés, mely által közösen éljük át az alkotás örömét.

Kapcsolat

https://www.klondesign.hu/

Cikkeink, amelyben érintett Klucsik Lengyel Orsolya Noémi

Még nem született ilyen bejegyzés. Van ötleted? Írd meg nekünk!

Kapcsolat

1149 Budapest, Pillangó park 9., TERC Irodaház
Tel: 222-2753
info@juniorartcenter.hu

FACEBOOK INSTAGRAM

2012 ©Junior Art Center
Felnőttképzési engedély száma: E/2021/000122
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2021/002159


Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató